Category:Európa Kiadó (band)

From Wikimedia Commons, the free media repository
Jump to navigation Jump to search
Magyar: Rövid idő alatt a korabeli hazai alternatív rockzenei élet meghatározó együttese lett, ám 1983-ban már fel is oszlott. Két év szünet után újra összeállt az együttes, és a kilencvenes évek közepéig közel változatlan felállással játszottak. 2004-ben az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából koncertet adtak az A38 Hajón, ezt követően 2006-ig több-kevesebb rendszerességgel felléptek - elsősorban Budapesten. Az együttes többször a megszűnés határára ért, mert a tagok a zenélés mellett más tevékenységeket is akartak folytatni. Menyhárt Jenő viszont klasszikus rock-karrierre gondolt lemezekkel, és emiatt konfliktusba kerültt a punk gyökerekre támaszkodó szabadabb örömzenélést szerető tagokkal. A Szavazz rám c. anyag elkészítése közben Dénes József betért a Hit Gyülekezetébe, és emiatt kiszállt a zenekarból. Hosszabb időre megszakította működésüket Menyhárt kivándorlása az USA-ba (ahol többek között idegenvezetőként dolgozott). Hosszú idő után 2013 júniusában jelentkeztek új albummal (Annak is kell). Ennek bemutató koncertje a Millenárisban volt június 21-én. Az új anyagot új felállásban vette fel és mutatta be a zenekar. Az együttes neve Müller Péter „Sziámi” egykori URH-tagtól ered. Müller egyik "performance"-terve koncertekhez, illetve az ezekről készült fotókhoz az volt, hogy elmennek az Európa Könyvkiadó székházához, és az épület feliratában szereplő "könyv" szót a készülő fotókon valamilyen tárggyal kitakarják, hogy csak az „Európa kiadó” (értsd: Európa bérbeadó v. eladó) szavak legyenek láthatóak. Az ötletet soha nem valósították meg, de amikor Müller elhagyta a zenekart, Menyhárt Jenő, az URH énekes-gitárosa, mint új frontember, ebből az ötletből vette a maradék tagokból álló új zenekar, az Európa Kiadó nevét.

Media in category "Európa Kiadó (band)"

The following 3 files are in this category, out of 3 total.